TAKTABÁJI "KÉK IBOLYA" ÓVODA

Weblapunkat az intézményünk iránt érdeklődő szülők, leendő szülők, külső ellenőrzést végző szakemberek és más érdeklődők számára hoztuk létre azzal a szándékkal, hogy akár otthonukból, kényelmesen megtalálják a keresett információkat óvodánkról.

Kedves Honlap látogató, Kedves Szülő!

Köszönjük, hogy ellátogatott honlapunkra ahol hasznos ismereteket szerezhet óvodánkról, gyermekeink óvodai életéről.

Óvodánk 1995.február 1-én alakult a helyi általános iskolával közös irányításban, Patay Sámuel Általános Iskola és Óvoda néven.

 2013. január 1-től működik önálló intézményként Taktabáji "Kék Ibolya" Óvoda néven. Intézményünk fenntartója Taktabáj Község Önkormányzatának Képviselő-testülete. 

Az óvodába lépés fontos fordulópont az eddig családban nevelkedő gyermek életében. Az alkalmazkodás az új környezethez, a számára ismeretlen felnőttekhez és a gyermektársakhoz lelki megterhelést jelent, ezért nagyon fontos, hogy beszoktatásukat gondosan előkészítsük.

Az óvodai beíratás előtt az óvodapedagógusok felkeresnek minden olyan családot, ahol 2 és fél- 3 éves gyermeket nevelnek és megismerkednek a szülőkkel, leendő óvodásunkkal, hogy a beszoktatás minél egyszerűbb legyen. Kérjük a szülőket, hogy a látogatást ne vegyék zaklatásnak, hiszen jó szándékkal, gyermekük lelki egyensúlyának megőrzése érdekében tesszük. A családdal való megismerkedés során megbeszéljük a beszoktatás menetét, melyet az éves beszoktatási terv alapján szervezünk.

Óvodai csoportunk, az Óvodai Nevelés Országos Alap programja előírásainak megfelelően, a nevelőtestület által helyileg készített Néphagyományőrző Pedagógiai Program alapján dolgozik. 
Fő feladataink:

  • Egészséges életmódra nevelés szokásrendszerének kialakítása.
  • Környezettudatos magatartás kifejlesztése, környezetvédelem.
  • Az érzelmi és erkölcsi nevelés biztosítása.
  • Anyanyelvi és értelmi nevelés biztosítása.
  • Az óvoda-iskola átmenet támogatása.
  • A célok megvalósítása érdekében változatos programokat kínálunk a gyermekeknek és a szülőknek is, melyet éves munkatervünk erre vonatkozó részéből megismerhetnek.


Óvodánkban folytatjuk  a kompetencia alapú oktatást és nevelést - e program előírásainak megfelelően szervezzük a csoport életét.

Etnikai részprogramunk és a felkészült, sokoldalúan képzett óvodapedagógusok segítik az integrált nevelést.

Szükség szerint külső gyógypedagógus, gyógytornász alkalmazásával felkészültünk a sajátos nevelési igényű gyerekek fogadására és nevelésére is.

Változatos tevékenységeken keresztül a teljes gyermeki személyiség fejlesztése és az iskolai életre való felkészítés a feladatunk.
Nevelőmunkánkban kiemelt helyet foglal el a játék, az óvodáskorú gyermek legfőbb tevékenysége, amely nagyon sok fejlesztési lehetőséget nyújt az óvodapedagógusoknak a gyermekek egyéni képességeinek kibontakoztatásához. A gyermekeket önmagukhoz képest fejlesztjük, tudatos, tervszerű tevékenységek szervezésével biztosítjuk a felfedezés lehetőségét, annak örömét.

A tokaji Szakszolgálat szakemberei és az óvodapedagógusok is végzik a gyermekek év eleji szűrését, melyre épül az egész évi egyéni fejlesztés. 
Beszédhibás vagy beszédfejlődésében lemaradt gyermekekkel logopédus foglalkozik. Pszichológus és fejlesztő pedagógus is foglalkozik az arra rászoruló gyermekekkel.

Óvodánk nyitott, így lehetőség nyílik a szülők számára, hogy betekinthessenek mindennapjainkba, részt vegyenek ünnepélyeinken, rendezvényeinken, kirándulásainkon.
Nagyon fontos célunk, hogy a szülőkkel együttműködve, következetes neveléssel érjünk el minél többet a gyermekek fejlődésében, szocializálódásában.

Óvodánk honlapján megismerhetik működési és szakmai dokumentumainkat, figyelemmel kísérhetik életünk fontos mozzanatait, aktuális eseményeket, programokat, fotókkal dokumentálva és tájékoztatást kaphatnak aktuális információkról.

Honlapunk címe: taktabaji-kek-ibolya-ovoda.webdone.hu

Bízok benne, hogy minden érdeklődő megtalálja a számára fontos és hasznos információt, de szívesen állunk rendelkezésre személyesen is!

Juhász Györgyné

óvodavezető



 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Tiszta Csapvíz Webáruház

► Vevőszolgálat: 0650 111 2333

tisztacsapviz.hupont.hu

2. Tekergő Bábszínház

► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.

tekergobabszinhaz.hupont.hu

3. TENERIFE - SPANYOLORSZÁG

► Fedezze fel, ismerje meg Tenerife sokszínű világát, kultúráját, hagyományit! Napsütötte hely a szabadidő izgalmas eltöltésére és szórakozásra. Pihenés, nyaralás, kikapcsolódás egy vadregényes szigeten!

tenerife-spain.hupont.hu

4. Teherautó bérlés, teherautó kölcsönzés Budapest. Napi 6000,-Ft

► Teherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Olcsó ár, kedvező feltételek. Már napi 6000,-Ft-tól. - teherautó bérlés Budapest

teherautoberlesbudapest.hupont.hu

5. Ha nálunk könyveltet nyugodtan fog aludni

► nem lesz gondja az adózásra!

tax-pay.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

2. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

3. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

4. MaTi-CaR Alkatrészek - AUTÓALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON...

► Új, utángyártott alkatrészek kedvező áron Miskolcon. AUDI, BMW, CITROEN, CHEVROET, DAEWOO, FIAT, FORD, HONDA, HYUNDAI, KIA, MAZDA, NISSAN, OPEL, PEUGEOT, RENAULT, SEAT, SKODA, VW alkatrészek! Szinte minden autóhoz alkatrészek elérhető áron..

maticar-alkatreszek.hupont.hu

5. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

6. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

7. Az igazi gyémántot nem kell ragyogtatni

► Az erkölcstelen politikai irányzat csak a beteg szervezetű államban, nemzetben tudja felütni a fejét, a pillanat fejvesztettsége, kábultsága és nem tudása alkalmas talaj befogadására...

jellem-ismeret.hupont.hu

8. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

9. Bababútor,bababútorok,baba bútorok,baba bútor,babaszoba,gyerekbútor, olcsón

► Komplett babaszobák,bababútorok olcsón.www.bababoltolcso.hu

bababutorok.hupont.hu

10. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

11. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

12. Twilight

► "És akkor az oroszlán beleszeret a bárányba...! Micsoda buta bárány...! Micsoda beteg mazoista oroszlán!"

thetwilightsagaforeveer.hupont.hu

13. A gróf BREDA és a VÁSÁRHELYI család genealógiája - Gyevnár Erika tollából

► A múlt poros polcain kutatva néhol mégis megcsillan egy név, egy homályos emlék...

countess.hupont.hu

14. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

15. MINDEN AMI FINOM:)))

► Ételek, édes sütemények, sós sütik.

mindmegeszem.hupont.hu

16. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

17. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

18. Gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest

► Olcsó gipszkartonozás, gipszkarton szerelés Budapest környékén +36 70 282-8829, lakásfelújítás, szobafestés, gipszkarton álmennyezet készítés, tisztasági festés.

gipszkartonszerelese.hupont.hu

19. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

20. Lap-FölDI 2 - Online hírek és érdekességek

► Üdvözlöm a Kedves Olvasót! Lap-Föld az online média apró szegmense, ahol Önöket tájékoztatjuk a mindennapokról- hírek, tudósítások, érdekességek, és sok egyéb... fókuszban szűkebb pátriámmal- Tapolcával. Dancs István

lapfoldiketto.hupont.hu

21. Várak-Várromok-Kastélyok (Hadviselés) Lovagi Kultúrák és Kézifegyverek

► Ez a honlap Magyarország várait, várromjait és kastélyait igyekszik bemutatni, a sötét középkor hadviselésével együtt.

varak-varromok-kastelyok.hupont.hu

22. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

23. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

24. Eladópont

► +36 30 494 1848 53gyula19@freemail.hu

eladopont.hupont.hu

25. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

26. J&G FODRÀSZAT GÖDÖLLŐ

► Ahol nem csak a megfizethető árak , hanem a minőség és a szaktudás is számít.

jgfodraszat.hupont.hu

27. FC BARCELONA

► Az Igazi Csapat

katalanok.hupont.hu

28. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

29. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

30. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

31. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

32. NAPCSILLAG

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

napcsillag.hupont.hu

33. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

34. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

35. A földrajz

► .

foldrajzkrisz.hupont.hu

36. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

37. Az ember a kutya legjobb barátja!;)

► itt mindent megtudhatsz a kutyákról! Megtalálható a-tól z-ig minden kutyafajta!És még mielőtt elkattintanál legalább nézz körül nem lesz tőle semmi bajod!Figyelem! Az oldal még szerkeztés alatt van!

kutyusfanclub.hupont.hu

38. Egyedi konyhabútor készítés Budapesten +36 70 243 9439

► Egyedi konyhabútor készítést vállal Budapesten Fogas Zoltán asztalos mester +36 70 243 9439. Akció: modern konyhabútor, elemes konyhaszekrény

egyedikonyhabutorkeszites.hupont.hu

39. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

40. Parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás felújítás

► Olcsó parketta csiszolás Budapest, csiszolás lakkozás, parketta lerakás, parketta javítás, Makács Tamás 06 30 317-4687, parketta felújítás garanciával, korrekt árakkal.

aparkettacsiszolas.hupont.hu

41. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

42. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

43. Andi77 tuti tárkonyha

► Kipróbált, ismert, könnyen elkészíthető finomságok receptjeit gyüjtöttem össze

andi-tutireceptek.hupont.hu

44. Ágyi poloska irtás Budapest +36 70 415 6666

► Ágyi poloska irtása Budapest területén, garancia az irtásra, akár 24 órán belüli kiérkezéssel, környezetkímélő szerekkel +36 70 415 6666.

agyipoloskairtasbudapest.hupont.hu

45. FOGADÓ A HAT TESTVÉRHEZ - RENDEZVÉNYHÁZ - ÉTTEREM - DÖMSÖD, BOCSKAI U. 14.

► Étterem Szálláshely Dömsöd Gasztronómia Állásajánlatok Receptek Programok Nyitvatartás Elérhetőség Szolgáltatások Rendezvények Hasznos telefonszámok címek

fogado.hupont.hu

46. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

47. Éder-Ház Kft

► Új építésű,tehermentes,családi házak,fizetés könnyítéssel, magas műszaki tartalommal eladók.Az összes mindenkori kedvezmény igénybe vehető a Kft tulajdonában lévő házakra.

ederhazkft.hupont.hu

48. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

49. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

jorkyklub.hupont.hu

50. Eladó Spanyol ingatlanok COSTA BLANCA!A SPANYOLORSZÁGI befektetések oldala!

► Eladó Spanyol ingatlanokat kínálunk kedvező áron, COSTA BLANCA csodálatos tengerpartján. Spanyolországi apartmanok, sorházak, luxuslakások-villák, üzlethelyiségek nagy választékban, a létező minden segítséggel.+34 634 096 770

spanyolinvest.hupont.hu

51. Jó oldal csak nektek;)

► Igyekszem minél gyakrabban frissteni és jobb dolgokat fel tenni rá:P

notom.hupont.hu

52. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

53. Szentek és Boldogok élete

► Ez az oldal Szentek és Boldogok életével foglalkozik!Remélem itt megtalálod annak a szentnek vagy boldognak az életét akit keresel!

szentekelete.hupont.hu

54. DÖRMÖGŐ DÖMÖTÖR és KISDOBOS

► KEDVES ANYUKÁK , APUKÁK, GYEREKEK, FOGLALKOZTATÓ SZAKEMBEREK ÉS ÓVÓNÉNIK! Néhány régi folyóirat meséit, verseit rejtvényeit olvashatod ebben a honlapban. A SZLOGEN IS A RÉGI: EGY ÚJSZÜLÖTTNEK MINDEN VICC (MESE,VERS, JÁTÉK) ÚJ.

dormogodomotor.hupont.hu

55. FŐTENGELY ÉKSZÍJTÁRCSÁK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Főtengely ékszíjtárcsák Audi, Bmw, Citroen, Chevrolet, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, Vw és minden autótípushoz!

fotengely-ekszijtarcsa.hupont.hu

56. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

57. A Legjobb Barátod A Kutya

► Ez az oldal kutyákról szól, és A-Z-ig minden kutyafajtát megtalász, köztük minden mást tanítás, vemhesség stb. Hiszen meg érdemlik ezt az oldalt! Ja és: MACSKÁKNAK T I L O S!

akutyankalegjobbbaratunk.hupont.hu

58. MUNKALEHETŐSÉGEK ANGLIÁBAN!Munka és jobb élet vár az Egyesült Királyságban

► Angliában-Londonban kínálunk munkát azoknak,akik az Egyesült Királyságban szeretnének élni és dolgozni.

kulfoldi-munkak.hupont.hu

59. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

60. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

61. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

62. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

63. POLGÁRDI BÚTORBOLT 8693 Lengyeltóti,Csokonai u.1 Tel.:85/330-370

► <H1>Hálószoba és nappali bútorok, konyhabútorok,étkező garnitúrák,tálaló szekrények,ülőgarnitúrák,gardróbok,kiegészítő kisbútorok!</H1>

polgardibutor.hupont.hu

64. Belvárosi Nyugdíjas Klub

► Nagykanizsa, Hevesi Sándor Művelődési Központ

nyugdijasok.hupont.hu

65. Orosz Ferenc

► Magamról, hobbiról, barátaimról, nosztalgiáról, tárgyaimról...

ofk.hupont.hu

66. Online classes

► Turito is one of the Finest E-Learning platforms offering online classes for SAT ACT IIT JEE NEET Foundation courses. Turito provides Quality Education and easily accessible to every student.

onlineclasses.hupont.hu

67. JÓSKUCKÓ Az Én világom,~My dreams, my life, my thing..

► HA AZ EGYEDÜLI IMA AMIT ELMONANÁL EGÉSZ ÉLETEDBEN ,ÍGY HANGZANA "KÖSZÖNÖM"MÁR AZ IS ELÉG LENNE..... (Meister Eckhart)

csillagporok.hupont.hu

68. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

69. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

osok-rokonok.hupont.hu

70. ONLINE-BAZAR

► TEREMTSEN ÉRTÉKET VÁSÁRLÁSAIVAL

online-bazar.hupont.hu

71. Hy! Emo modellek minden mennyiségben ;D

► Hello! Üdv. Katinkaa és Cintikee oldalán :9 Reméljük tetszeni fog :9

emocsajokfiuk.hupont.hu

72. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

73. KARÁCSONYI AJÁNDÉK, AJÁNDÉKOK KARÁCSONYRA, KÉZMŰVES KARÁCSONYI AJÁNDÉKOK.

► Karácsonyi ajándék: szaru karkötő, szarufésű, pásztorkürt, vadásznyakkendő, bőgőkürt szarvasbikával fenyőfákkal, vadászajándék, karácsonyi ajándék.

kara-csonyfa.hupont.hu

74. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

75. Autómentő tréler bérlés Budapest

► Nonstop 0-24 olcsó tréler bérlés Budapesten 06 30 285 7558, akár azonnal!

trelerberles.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 1
Heti: 27
Havi: 55
Össz.: 19 495

Látogatottság növelés
Oldal: Bemutatkozunk
TAKTABÁJI "KÉK IBOLYA" ÓVODA - © 2008 - 2025 - taktabaji-kekibolyaovi.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »