TAKTABÁJI "KÉK IBOLYA" ÓVODA

Weblapunkat az intézményünk iránt érdeklődő szülők, leendő szülők, külső ellenőrzést végző szakemberek és más érdeklődők számára hoztuk létre azzal a szándékkal, hogy akár otthonukból, kényelmesen megtalálják a keresett információkat óvodánkról.

Az óvoda neve:Taktabáji „Kék Ibolya” Óvoda

Az óvoda címe: 3926. Taktabáj, Alkotmány út 39.

Az óvoda OM azonosító száma: 202310

 

Különös közzétételi lista

 A nemzeti köznevelési törvény végrehajtásáról szóló 229/2012. (VIII. 28.) Korm. rendelet

10.fejezet 23.§ (1)-(2) bekezdése alapján

 

2014/2015 Nevelési év

1.Felvételi lehetőség:

  • Az óvodába felvételt nyerhet az a gyermek, aki a 3. életévét betölti az adott nevelési évben.
  • Felvételt nyerhet továbbá az a gyermek is, aki a 3. életévét a felvételétől számított féléven belül betölti, feltéve, hogy minden a településen, ill. a felvételi körzetben található 3 éves és annál idősebb gyermek óvodai felvételi kérelme teljesíthető.

Törvényi szabályozás ugyan nincs arról, hogy csak szobatiszta gyermek kezdheti meg az óvodai nevelést, de intézményünk sem személyi, sem tárgyi feltételeiben nincs erre felkészülve.

  • Az 5. életévét betöltött gyermeket a szülő köteles beíratni, ill. az óvoda köteles felvenni az óvodai nevelési év első napjától. A kötelező felvételt biztosító óvoda vezetője – köteles értesíteni a fenntartót, ha az 5. életévét betöltő gyermeket az óvodába nem íratták be, a fenntartó által kapott nyilvántartás, vagy a szakértői vélemény, ill. határozat alapján.

Túljelentkezés esetén a felvétel elbírálásának szempontsorrendje:

  • Óvodaköteles korú ( 5 éves ) gyermek
  • Halmozottan hátrányos helyzetű gyermek
  • Hátrányos helyzetű
  • Szakvélemény alapján az óvoda lett kijelölve a gyermek ellátására
  • Körzethatáron belül élő gyermek
  • Körzethatáron kívül élő gyermek

2. A beiratkozás ideje:

2015. április 27-30.

3. Az intézményben fizetendő térítési díj:

Intézményünkben kizárólag az étkezésért kell térítési díjat fizetni.

Az étkezési térítési díj 350.-FT/nap/fő

Az étkezési térítési díjból kedvezmény illeti meg:

  • a rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülőt
  • a tartósan beteg gyermeket
  • a 3 vagy több gyermeket nevelő családban élőt

- Első esetben a kedvezményt a lakóhely szerint illetékes jegyzőnél kell igényelni.

- Második esetben orvosi szakvélemény szükséges.

Mindkét esetben a határozatot intézményünkhöz be kell nyújtani.

- Három vagy több gyermekes család esetében az étkezési kedvezményre jogosító nyilatkozatot külön forma nyomtatványon intézményünkhöz kell benyújtani

4. A fenntartó értékelése:

A nevelési oktatási intézmény munkájával összefüggő értékelést, nyilvános megállapításokat Taktabáj Község Polgármesteri Hivatalban lehet megtekinteni.

5. óvodai nevelési év rendje:

Nyitvatartási idő: Hétfőtől péntekig 6.30-16.30 óráig

A nevelési év 2014. szeptember 1.-től, 2015. augusztus 31.-ig tart.

Intézményünk a 2014/2015. nevelési évben kizárólag a fenntartó engedélye alapján az alábbi időszakokban tarthat zárva:

 

Az óvoda zárva tartása

Időpont

Felhasználás

Nevelésnélküli munkanapok

1.

 

Csak ha feltétlenül szükség lesz rá!

2.

 

 

3.

 

 

4.

 

 

5.

 

 

Nyári zárva tartás, takarítás

2015. 08. 10-

2015. 08. 23.

Nagytakarítás, karbantartás,

 

A nyári nagytakarítás időpontjáról február 15-ig jól látható helyen értesítjük a szülőket.

A 11/1994. (VI. 08.) MKM rendelet értelmében intézményünk a nevelési év során 5 nap nevelés nélküli munkanapot vesz igénybe, mely időpontokról a szülőket legalább 7 nappal előtte értesíti.

A nevelés nélküli munkanapokat a nevelőtestületi értekezletek megtartására, illetve külső továbbképzésekre használja fel.

5.1. Ünnepek, megemlékezések rendje

Ünnep

Időpont

Fecskehét

2014.09.15-26.

Állatok világnapja: látogatás állatokat tartó családnál

2014.10.03.

Egészségnap

2014.11.11.

Mikulás

2014. 12.05.

Karácsony váró délelőtt: karácsonyi díszek készítése a szülőkkel

2014.12.16.

Karácsonyi ünnepség

2014. 12. 19.

Farsangi projekt hét

2015. 02. 02-06

Március 15.-i megemlékezés

2015. 03. 13.

Víz világnapja

2015.03.23.

Gólyahét

2015.04.08-10.

Húsvéti barkács délután

2015.03.31.

Föld napja

2015.04.22.

Anyák napi köszöntés

2015. 05.04.

Madarak és fák napja-Tavaszi kirándulás szülőkkel, testvérekkel együtt a nyíregyházi vadasparkba

2015.05.08.

Gyermeknap

2015.05.29.

Nagycsoportosok búcsúztatása

2015.06.05.

 

 

 

 

6. Az intézmény működésével kapcsolatos dokumentációk:

- Házirend,                                                         

- Pedagógiai Program,

-SZMSZ

- Éves Munkaterv

A dokumentációknak intézményünkben a vezetői irodában nyilvánosságot biztosítunk.

A Házirend egy példánya - az óvodás gyermek beíratáskor - minden szülő számára átadásra kerül.

 

7.Személyi feltételek

 

Óvodapedagógusok száma:

2 fő

munkakör

Ebből:

Felsőfokú végzettséggel, óvodapedagógus szakképzettséggel rendelkezik

 2 fő

óvodavezető 1fő

óvodapedagógus 1fő

Felsőfokú végzettséggel, nemzetiségi óvodapedagógus szakképzettséggel rendelkezik

- fő

-

Felsőfokú végzettséggel, óvodapedagógusi szakképzettséggel, valamint szakvizsgával rendelkezik 

- fő

óvodapedagógus - fő

fejlesztőpedagógus -fő

tehetséggondozó - fő

közoktatás vezető - fő

Középiskolai végzettséggel, óvodapedagógusi szakképzettséggel rendelkezik

- fő

 

Dajkák száma

2 fő

csoportos dajka

Ebből: szakképzett dajka

Nyugdíjazás előtti felmentési idejét tölti

1fő

1fő

csoportos dajka

Technikai alkalmazottak száma

- fő

karbantartó –fő

óvodatitkár- fő

gondozónő -fő

gazdasági dolgozó –fő

Személyi feltételek

 4 fő

 

 

8. Óvodai férőhelyek száma: 30 fő

9. Gyermekcsoport

Gyermeklétszám adatok: 2014.10.01

 

 

Gyermekcsoport megnevezése

Korcsoport

Gyermeklétszám

1.

Icinke-picinke

Vegyes

31

 

Gyermeklétszám

31

 

10. Fogadóórák:

Óvodavezető: Hétfő 13-14 óráig

Csoportvezető óvónő: Péntek 16-16.30 óráig

 

 

 

Taktabáj, 2014. 10.01.                                                   Juhász Györgyné

                                                                                                  Óvodavezető






Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Teherautó bérlés, teherautó kölcsönzés Budapest. Napi 6000,-Ft

► Teherautó bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Olcsó ár, kedvező feltételek. Már napi 6000,-Ft-tól. - teherautó bérlés Budapest

teherautoberlesbudapest.hupont.hu

2. Tiszta Csapvíz Webáruház

► Vevőszolgálat: 0650 111 2333

tisztacsapviz.hupont.hu

3. Ha nálunk könyveltet nyugodtan fog aludni

► nem lesz gondja az adózásra!

tax-pay.hupont.hu

4. TENERIFE - SPANYOLORSZÁG

► Fedezze fel, ismerje meg Tenerife sokszínű világát, kultúráját, hagyományit! Napsütötte hely a szabadidő izgalmas eltöltésére és szórakozásra. Pihenés, nyaralás, kikapcsolódás egy vadregényes szigeten!

tenerife-spain.hupont.hu

5. Tekergő Bábszínház

► A bábszínház bölcsődéseknek, óvodásoknak, kisiskolásoknak egyaránt ajánlja interaktív előadásait! Hagyományos kesztyű bábokkal, színházi paravánnal, felidézve a '60-s, '70-s évek retro hangulatát, igazodva a mai gyermekek igényeihez.

tekergobabszinhaz.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

2. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

3. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

4. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

5. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

6. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

7. Látogatottságnövelés Ingyen és Hatékonyan! Több honlap látogató ingyen!

► Itt bevált látogatottság növelési tippeket találhatsz és feliratkozhatsz az ingyenes tanfolyamra! Tedd eredményessé a HuPont.hu weboldalad!

latogatottsagnoveles.hupont.hu

8. http://tukoraltaltalanyos.hupont.hu/ REJTVÉNYEK KICSIKNEK

► Ezen az oldalon Bibliai ihletésű, rejtvényeket találhattok rejtvénytípusonként csoportosítva.

rejtvenyekkicsiknek.hupont.hu

9. Postagalamb Sky Steeds Homing Pigeon Loft Postagalamb sport és tenyésztés

► A síker öt pillére. Tenyésztés. Takarmányozás. Tréning. Egészség. Dúc.

sky-steeds-postagalamb.hupont.hu

10. OLASZ AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► ALFA ROMEO - FIAT - LANCIA autóalkatrészek hihetetlen áron! Olasz autóalkatrészek akciósan!

olasz-auto-alkatreszek.hupont.hu

11. KÜLSŐ - BELSŐ AJTÓKILINCSEK ÉS FOGANTYÚK AKCIÓS ÁRON MISKOLCON...

► Audi, BMW, Chevrolet, Citroen, Dacia, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Isuzu, Iveco, Kia, Lancia, Mazda, Mercedes, Mitsubishi, Nissan, Opel, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, Suzuki, Toyota, Volvo, VW minden, autótípushoz és márkához!!!

ajtokilincs-kulso-belso.hupont.hu

12. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

13. PRO-SPORT

► Bács-Kun Sport - Bácsalmás, Kunbaja és környéke sportja - folytatás: 2011./XVI. évfolyam Labdarúgás, Kézilabda, Asztalitenisz, Cselgáncs, Diáksport, BSC 1913-2013.

pro-sport.hupont.hu

14. MINDEN TÍPUSÚ TERMŐFÖLD SZÁLLÍTÁS, ÁRAK BUDAPESTEN.

► TERMŐFÖLD, ROSTÁLT TERMŐFÖLD, TRÁGYÁS TERMŐFÖLD, TŐZEGES TERMŐFÖLD, TŐZEGES TRÁGYÁS TERMŐFÖLD, DARÁLT TERMŐFÖLD, SZÁLLÍTÁS, ÁR, ÁRAK, ÁRLISTA.

termofoldszallitassal.hupont.hu

15. Háztartásigép Szakszerviz

► Indesit, Ariston, Gorenje, Samsung, Whirlpool, Candy, Siemens, Bosch, Zanussi, Electrolux, Szakszerviz. MOSÓGÉP - MOSOGATÓGÉP - SZÁRÍTÓGÉP - VILLANY TŰZHELY - FŐZŐLAP javitás. Elérhetőségeink 06308944199 06704272131

szervizkozpont.hupont.hu

16. Varga Géza: A székely rovásírás

► Nemzeti írásunk teljesebb leírásának vázlata

szekely-rovasiras.hupont.hu

17. Új szellem-kezdet

► A jó, a szép, mint lényeg a társadalom és az egyén kiteljesedéséhez. A valóság mélyebb átélése, a lelki egyensúly kialakítása utáni vágy. Szívedben a kedvetlenség ördöge? Mondd ki, mi fáj, s megkönnyebbülsz. Ezt tettem én is...

pyrrhus.hupont.hu

18. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

19. NAGY ANYÁINK HÁZIPATIKÁLYA ÉS A RÁKRÓL

► TERMÉSZETES SZÉPÍTŐ SZEREK,,ÉS RÉGI HAGYOMÁNYOS NÉPI GYOGYÁSZAT

tepesztalatok.hupont.hu

20. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

21. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

22. Autóüveg fóliázás Budapest

► Gyors, olcsó autóüveg fóliázás Budapest területén és környékén garanciával 06 70 602-6000, 06 30 602-6000

autouvegfoliazas.hupont.hu

23. INNOVATIV KLÍMA KFT. MEZŐTÚR

► INNOVATIV KLÍMA KFT = PRECIZITÁS, PONTOSSSÁG, MEGBÍZHATÓSÁG!

innovativ-klima.hupont.hu

24. Kisbusz bérlés, kisbusz kölcsönzés napi 6000 forintért

► Kisbusz bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Sofőrrel vagy sofőr nélkül, olcsón. Jó árak, kedvező feltételek. - kisbusz bérlés - Akár 6000,-Ft/nap áron

kisbusz-berles.hupont.hu

25. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

26. Érd info

► Minden információt ÉRDről az ÉRDi polgároknak és az ÉRDeklődőknek.

erd.hupont.hu

27. Hács története

► Író - szerkesztő: Kubik György

hacstortenete.hupont.hu

28. Karcagi Kunlovarda - Lovas programok - Vendéglátás - Pihenés

► Lovas programok, lovasoktatás, lovaskocsikázás, relaxációs lovaglás, csikós bemutató hangulatos családi környezetben

kunlovarda.hupont.hu

29. Menetrend

► Magyar vasúti menetrendek

vasutmenetrend.hupont.hu

30. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

31. Sóder árak, sóder szállítás Budapest

► Sóder árak, sóder szállítás Budapest és környéke +36 21 300 7129 akár 1 m3 olcsó sóder!

soderarak.hupont.hu

32. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

33. OPEL alkatrészek elérhető áron a MaTi-CaR Alkatrészeknél Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Opel alkatrészek Miskolcon! Opel AGILA, ANTARA, ASTRA, CORSA, COMBO, FRONTERA, INSIGNIA, MERIVA, MOVANO, OMEGA, SIGNUM, TIGRA, VECTRA, VIVARO, ZAFIRA alkatrészek elérhető áron! Opel alkatrészek A-Z-ig!

opelhez-alkatreszek.hupont.hu

34. Naked Light

► Az idézet kifejezi az összes érzésed.Néha sírásra ,néha nevetésre késztet.

sajatidezetek.hupont.hu

35. Minden ami szórakozás! Sztárok, sorozatok, filmek, képek, viccek, idézetek

► INTERNETES PÉNZKERESÉSI LEHETŐSÉGEK!!! Egy klikkelést megér!

minden-ami-szorakozas.hupont.hu

36. IDEGEN TECHNOLÓGIÁK TERVEZÉSE ŰRTECHNOLÓGIAI FEJLESZTÉSEK

► CÉL A KONKRÉT FEJESZTÉSEK SZEMLÉLTETÉSE EGY ÚJ TÍPUSÚ TERVEZÉS ELINDÍTÁSA ÉRDEKÉBEN KIEMELVE A HIPERSZONIKUS REPÜLŐESZKÖZÖK FEJLESZTÉSI LEHETŐSÉGEIT

idegentechtervezes.hupont.hu

37. Nikii oldala.

► Ne legyél hülye. Ne barátkozz olyanokkal, akik először tök aranyosak aztán tükörnek néznek téged !!

nikiioldala.hupont.hu

38. ~Csajsziknak~

► Sziasztok! Ez az oldi igazi csajszis oldal! Itt mindent megtudhatsz! Sztárok, szépségtippek vagy csak egy kis szórakozás! Jó nézegetést! A szerki :3 Néhány részt magazinokból lestem el, mert nem volt ötletem :P meg hogy tippeket nézz

csajszik-oldala-love-it.hupont.hu

39. Társasházkezelő - Közös képviselő -Társasház Üzemeltetés -Ingatlankezelés

► Mert mi a társasházak jövőjét képviseljük. Mi család tagjaként dolgozunk, és „családtagnak" is érezzük magunkat a társasházakban. Mi alakítjuk a társasházak jövőjét. Kapcsolat tel.: + 36 30 873 5623, info@budapesttarsashazkezelo.hu

tarsashazkezelo.hupont.hu

40. Szélvédőjavítás, szélvédő javítás Budapest

► Szélvédő javítás Budapest és szélvédő csere 06 70 602 6000, akár 8000 Ft-tól, helyszíni kőfelverődés javítás hétvégén is!

szelvedojavitasa.hupont.hu

41. HOKÉV horgászbotok és egyebek...

► HOKÉV horgászbotok képekkel, horgászbotok felújítása - részletes, fényképes leírással, horgászorsók a '70-es, '80-as évekből, régi horgászorsók felújítása, karbantartása

hokevhorgaszbotok.hupont.hu

42. Épületrepedések zárása, süllyedések megállítása, sajtolt mikrocölöpözéssel

► Épület repedések összezárása, süllyedések megállítása, alapok, főfalsk és válaszfalak, födémek, padlók stabilizálása, visszaemelése , statikai szakértése, megerősítése és javítása, pinceszint süllyesztés szakaszos aláalapozással.

epuletrepedessullyedes.hupont.hu

43. VW ALKATRÉSZ MaTi-CaR - VOLKSWAGEN Alkatrészek elérhető áron Miskolcon..

► VW gyári, utángyártott autóalkatrészek (Amarok, Bora, Caddy, CC, Crafter, Derby, Eos, Fox, Golf, Jetta, Kaefer, LT , Lupo, Multivan, New Beetle, Passat, Phaeton, Polo, Scirocco, Sharan, Spacefox, Tiguan, Touareg, Touran, Transporter, Vento)

vw-alkatreszek.hupont.hu

44. "A Szellem Útja" Ezoterikus Közösség

► Ez a megnevezés az Atlantiszi Kabbalából ered, ami által valódi Énünkhöz közeledünk, létünk értelméhez. Itt, egy Útat mutatunk neked. Méghozzá azt, hogyan találd meg a te belső utadat, és hogyan teremts, alkoss az életedben gyümülcsöző dolgokat.

reikienergia.hupont.hu

45. Jogi tanácsadás, Ingatlanjog, Családjog budapesti ÜGYVÉD

► Ingatlan Adásvételi-Ajándékozási/ Házassági szerződés, Vagyonmegosztás, családjog, öröklésjog Dr. Mohos Gábor ügyvéd Budapest XIII. 06-20 354 8963

jogimegoldasok.hupont.hu

46. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

47. www.wwwponthu.hupont.hu

► Próbáld meg kiejteni ezt a honlap nevet! ez után a többi nyelvtörő sem jelenthet gondot.

wwwponthu.hupont.hu

48. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

49. HÁRMASHATÁRHEGYI SPORTREPÜLÉSÉRT ALAPÍTVÁNY

► A sportrepülők és egyesületeik érdekvédelmi szervezete. Közhasznú szervezet. Alapítva 1990-ben.

harmashatarhegy.hupont.hu

50. Michael Jackson forever!!

► Minden ami Michael jackson!!

michaeljacksonforever.hupont.hu

51. Érdi képek

► Képek Érd város utcáiról, épületeiről, lakóiról

erdikepek.hupont.hu

52. Új és használt robogó , motor kereskedés, bizományos értékesítés

► Aprilia, Benelli, Gilera, Keeway, Piaggio, Vespa márkakereskedés és garancia szakszerviz. Használt motor és robogó kereskedés Budapesten. Bizományos értékesítés. Gyári és utángyártott alkatrészek raktárról. Robogó tuning és teljesítménynövelés

keewayszerviz.hupont.hu

53. Hriczu Családi Fürjészet

► Kis tojásba zárt egészség, avagy jobb ma egy fürj, mint holnap egy túzok

hriczufurj.hupont.hu

54. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

55. Tippek és tanácsok lakáseladóknak és lakásvásárlóknak

► A lakáseladás és lakásvásárlás folyamata lépésről lépésre

lakasvetel.hupont.hu

56. Üdvözöljük Autósboltunk és Akkumulátor Üzletünk Honlapján

► Személygépkocsi, Motorkerékpár, Tgk., Munkagép, Hajó, Hobby akkumulátorok, alkatrészek széles választékával, és a környék legolcsóbb áraival várjuk kedves vásárlóinkat. Címünk: 2534 Tát Bécsi út 56 / CBA üzletsor 10-es út / Tel: 06-20-3-181-600

autosbolt-tat.hupont.hu

57. MÉREGTELENÍTÉS REG-ENOR A TÚLSÚLY ÉS AZ ÖREGEDÉS ELLEN! RO VIZTISZTÍTÓK!

► BIOBOLT WEBÁRUHÁZ: TERMÉKBEMUTATÓ- ENERGIA MEGTAKARÍTÁSÁRA ÉS KÖRNYEZET VÉDELEMRE ALKALMAS TERMÉKEKET, TERMÉSZETES ALAPANYAGOKBÓL KÉSZÜLT TÁPLÁLÉK KIEGÉSZÍTŐKET KÍNÁLUNK! VÍZTISZTÍTÓK AZ EGÉSZSÉGÉRT!

meregtelenites.hupont.hu

58. MOTORTARTÓ-, VÁLTÓTARTÓ BAK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Motortartó bak és váltótartó bak Audi BMW Chevrolet Citroen Dacia Daewoo Fiat Ford Honda Hyundai Isuzu Iveco Kia Lanci Mazda Mercedes Mitsubishi Nissan Opel Peugeot Renault Saab Seat Skoda Suzuki Toyota Volvo VW minden autótípushoz és márkához!!!

motortarto-valtotartobak.hupont.hu

59. Elektromos kerékpárok legolcsóbban, garanciával. +36/70-701-8435

► E-bicikli, elektromos robogó, elektromos kerékpár, akkumulátor, garancia és folyamatos alkatrész utánpótlás.

elektromosbicikli.hupont.hu

60. Baromfi - díszbaromfi. Több mint hobby.

► Magyar sárga kettőshasznú - Erdélyi kopasznyakú - Maláj harcos (viador) - Gyöngytyúk (több színben) - Bráma - Orpington- Pézsmaréce (némakacsa)- Liba

baromfi-diszbaromfi.hupont.hu

61. TURBÓCSŐ, TÖLTŐLEVEGŐ CSŐ - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon...

► Intercooler csövek: Audi, BMW, Citroen, Chevrolet, Daewoo, Fiat, Ford, Honda, Hyundai, Kia, Mazda, Nissan, Peugeot, Renault, Saab, Seat, Skoda, VW és szinte minden autótípushoz elérhető áron..

turbocso-intercoolercso.hupont.hu

62. ~Anime~

► Ebben a menüpontban megtalálható az összes anime, köztük kiemelve azok, amik a jobb oldali sávban már szerepelnek!

naruto-khun.hupont.hu

63. KÓTAJI DRÓTFONAT, VADHÁLÓ ÉS BETONOSZLOP CENTRUM

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. ÉS AMI A LEGFONTOSABB: GYÁRI ÁRON !

mindentbekeritek.hupont.hu

64. Szállás a Mátrában : Panoráma apartman - hegyvidéki wellness - Parádsasvár

► Apartman saját wellnessel! Legyen a vendégünk a Mátra szívében! Ismerje meg ezt a csodás környéket családjával, ehhez kínálunk kényelmes, otthonos apartmant Parádsasváron (Rákóczi u.35), csodás panorámával a Mátrára,és Kékestetőre. 06-20-9179246

panoramaapartman.hupont.hu

65. -Inferno- Goth lélek

► ..Hogy mitől lesz az ember Goth? .. Az szépen lassan kialakul benne, és nem is biztos, hogy tudjuk, Goth érzésekkel járjuk a világot..

mygothicmusic.hupont.hu

66. PRODUCATOR DE GARDURI KOTAJ

► GARDUL DIN PLASĂ DE SÂRMĂ ESTE CEL MAI IEFTIN GARD DIN LUME. LA NOI GĂSIŢI TOATE ELEMENTELE NECESARE, DE LA A LA Z. ŞI CE ESTE MAI IMPORTANT : TOTUL LA PREŢ DE PRODUCĂTOR !

gard.hupont.hu

67. Edit Manikűr Műköröm

► Dugdostad már a kezed? Soha többet nem kell! Exkluzív, szolid vagy extrém körmökre vágysz? Csillám porok, strassz kövek, a legújabb technikák… Minden megoldás kivitelezhető, igényeidnek megfelelően!

ditmukorom.hupont.hu

68. MAGYAR Locsolótömlő, ipari tömlő, öntözés, kert, otthon

► locsolótömlő, kerti tömlő, szivattyútömlő, szívótömlő, tömlővég, tömlőösszekötő, tömlőcsatlakozó, szivattyú, gyorscsatlakozó, 1"-os gyorscsatlakozós rendszer, bilincs, szórófej, takaróponyva, szerelvény, Weekend Master, Master Extra, Master Plus, ATS

locsolotomlo.hupont.hu

69. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

70. Dr. Estók Bertalanné Olivia honlapja

► Élményeim...

esolivia.hupont.hu

71. Komoly és Komolytalan

► Ahogy a teremtés vagy a rendrakók szerkesztik

latomszol.hupont.hu

72. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

73. Tóth György Strasszer galamb tenyésztő

► Mindekit szeretettel üdvözlök a honlapmon,én a strasszer galamb tenyésztésével fogalkozom,azon belül a sárga és a vörös színnel.Remélem mindenkinek tetszeni fog a honlapom.Kellemes böngészést!

strasszergalambok.hupont.hu

74. Születésnapi köszöntő képeslapok,Névnapra virágok,png képek,

► Izabella képei

bellakep.hupont.hu

75. Vali Néni Kifőzdéje Verőce

► Minden héten új,változatos menü házias ízekkel és állandó napi ajánlattal!!

hazias-izek-olcso-ebed.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 63
Tegnapi: 7
Heti: 63
Havi: 300
Össz.: 21 116

Látogatottság növelés
Oldal: Közérdekű információk
TAKTABÁJI "KÉK IBOLYA" ÓVODA - © 2008 - 2026 - taktabaji-kekibolyaovi.hupont.hu

A HuPont.hu segítségével egyszerű a honlap készítés! Programozói tudás nélkül is: Honlap készítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »